Ahogy hajdani kedvenc professzorom mondta egy-egy érdekesnek ígérkező felvetésnél: „Már a görögök is…” De legalábbis a rómaiak biztosan, ami a „szórólapozást” illeti. A fellelhető történelmi dokumentumok és tárgyi emlékek szerint az első efféle reklámok falra festve jelentek meg, és elsősorban arra szolgáltak, hogy a kereskedők kelendőbbé tegyék boraikat.

Ma olcsó és hatékony marketingelemként gondolunk a szórólapokra. Kevesen gondolnák, hogy az angliai, XV. századi megjelenésekor még kimondottan drágának, kuriózumnak számított, amit nem ingyen osztogattak, hanem az érdeklődő vásárlók könyvkereskedésekben, utazó árusoknál vagy rikkancsoktól szerezhették meg. Nagy méretűek voltak, és többnyire bekeretezve, a lakások, házak díszítőelemeként a falra helyezve végezték…

A nyomtatás tömegessé válásával, ahogy annyi más nyomdai termék, a szórólapok is elérhetőbbé, olcsóbbá váltak, és a XIX. század végére, a XX. század első felére az üzleti élet meghatározó reklámhordozói lettek. Jópofa szórólap lehetett például a „számolócédula”. Főleg a vendéglátásban használták: a cédula egyik oldalára képes hirdetéseket nyomtattak, a másik (üres) oldalra a főpincér kiállíthatta a számlát… Európai szemmel pedig meghökkentő, hogy Amerikában még ma is szívesen készítenek nagyméretű, A4-es, sőt A2-es szórólapokat is…

Az értelmiségi elit azonban nem ritkán lekicsinylően nyilatkozott a szórólap-osztogatásról. Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni például annak ellenére nem akar élni a szórólapkampány előnyeivel, hogy a rivális gyorsíró iskola sok-sok hallgatót toboroz magának a módszerrel – az 1930-as években járunk…

Az 1945 és 1990 közötti időszakban a szórólapkészítés és -terjesztés Magyarországon tetszhalott volt. Az állami tulajdonban lévő vállalatok, a hiány- és tervgazdálkodás keretei között nem sok szükség volt rá. A rendszerváltás után azonban egyre több cég fedezte fel, és fedezi fel egyre inkább, hogy a marketingkampányok egyik leghatékonyabb eleme éppen a szórólap. Olcsó, gyorsan előállítható és sokakhoz eljuthatunk vele.